Hármasoltár előadás

Hármasoltár előadás

Hobo előadói estje
Március 12-én este hat órától
Hobo lesz a vendég a hajósi Albrecht Dürer Művelődési Ház színpadán. Hármasoltár a címe az önálló estjének, amelyben Hobo annak a három géniusznak állít emléket, akik nagy hatással voltak rá. József Attila versei, Jim Morrison, a Doors együttes egykori szövegíró-énekesének dalai, Vlagyimir Viszockij, orosz énekes-színész szerzeményei hangzanak el a műsorban.
Hobo tisztelgése ez az est a mesterek előtt, költészet és zene egy előadásban. Az előadás a szabadság álmát járja körül három, egymástól időben és földrajzilag távoleső, egymással mégis testvéri kapcsolatban levő szerző műveinek segítségével.

József Attila, Vlagyimir Viszockij és Jim Morrison műveiből összeállította, fordította, rendezte: Földes László Hobo

Zene: The Doors, Vlagyimir Viszockij, Márta István, Póka Egon, Földes László Hobo

„Felejts és engedj
Tudtad, hogy a szabadság egy tankönyvben létezik
Tudtad, hogy őrültek igazgatják börtönünket
Börtönben a fehér szabad protestáns örvényben
Nyughatatlanul kuporgunk az unalom szélén
Kinyúlunk a halálért egy gyertya végén
Megpróbálunk valamit
Ami már régen ránk talált”
/Jim Morrison/

Az előadás hossza: 90 perc
A belépés ingyenes!

Megszakítás